Gyülekezeti közösség áldásai

“Egy nagyon komoly keresztyén ember Gobat Bánule misszionárius mondja el egyik könyvében egy élményét erről. Leírja, hogy egy időben lelki érzéketlenség állapotában volt, nem talált örömet Isten Igéjében, nem volt képes szívből imádkozni sem. Nagyon boldogtalannak érezte magát és egyik reggel kiment az erdőbe, hogy összeszedje gondolatait és belemélyedjen az imádságba. Néhány percnyi gondolkodás után megpróbált saját magáért imádkozni, de érezte, hogy nem tud igazi gyermeki bizalommal Isten előtt megállani. Úgy tetszett neki, hogy elvetette Isten, míg végre egy időmúlva így szólt magához: Ha nem merek is saját magamért imádkozni, imádkozom keresztyén testvéreimért, hátha egyik vagy másik pedig érettem imádkozik és meghallgattatik. Erre gondolatban végigjárta azokat a barátait, akiket megtérése óta megismert, megpróbálta magát azok helyzetébe beleképzelni és mindegyikért külön imádkozni. És eközben úgy érezte, hogy Isten és az emberek iránt való szeretet kigyúlt a szívében, s úgy tetszett, mintha látta volna a Láthatatlant. – Mire kevéssel naplemente előtt visszaindultam, úgy éreztem, mintha Megváltóm karjai ölelnének át. Életem egyik legboldogabb napja volt ez! – írja. Hát mi miért fosztjuk meg magunkat ettől a boldogságtól, sok lelki nyavalyánk között ettől a gyógyulástól?”

Kategória: Híreink | A közvetlen link.